Gasztronómia, környezettudatosság, és sok minden más

Kikapcs Channel

Kikapcs Channel

4 napig vegánként

2019. augusztus 24. - Mókuska konyha

Kipróbáltuk, hogy milyen a vegán életmód

 

Gyerekkorom óta nem igazán szeretem a húst, ezért azt gondoltam, hogy próbáljuk ki pár napig a vegán étrendet. De nem is szeretnék erről sokat írni most, hiszen készítettem erről egy videót, amit a posztba be is linkelek. Nézzétek meg! :)

És akkor lássunk néhány vegán receptet:

 

teszta.jpg

 

Paradicsomos-gombás tészta

Hozzávalók 4 adaghoz:

  • 1 kisebb fej hagyma
  • Olívaolaj
  • 9-10 db csiperkegomba
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors, oregánó, majoranna, ízlés szerint cayenne bors
  • 500 ml passzírozott paradicsom
  • 1 tk cukor
  • 300 g tetszőleges durumtészta
  • Sörélesztőpehely
  • Bazsalikom levelek a díszítéshez

 

Elkészítés:

Vágjuk apróra a hagymát, és kb. 1 evőkanál olívaolajon pároljuk üvegesre. Dobjuk rá a szeletekre vágott gombát, és pirítsuk néhány percig, hogy így a gomba íze még jobban érvényesülhessen majd. Sózzuk, borsozzuk, és nyomjuk rá a két gerezd fokhagymát. Hagyjuk párolni, amíg el nem fő a leve.

Közben melegítsünk vizet. A forrásban lévő vízbe öntsük bele a tésztát, sózzuk meg a vizet, majd főzzük 8-10 percig. Ha megfőtt, akkor szűrjük le a tésztát, és öblítsük át hideg vízzel.

Miután a gomba elfőtte a levét, öntsük hozzá a passzírozott paradicsomot. Ízesítsük sóval, borssal, oregánóval, majorannával, egy teáskanál cukorral, és ízlés szerint cayenne borssal. Fedjük le, és így pároljuk kb. 15 percig, hogy az ízek összeérjenek. Ezután tálalhatunk is: szedjünk egy tányérra tésztát, halmozzunk rá a paradicsomszószból, szórjuk meg sörélesztőpehellyel, és helyezzünk el rajta néhány bazsalikomlevelet. (De a tésztát akár a szósszal is összekeverhetjük, ha úgy szeretjük jobban.) Jó étvágyat!

 

avokados_melegszendvics.jpg

Avokádós melegszendvics

Hozzávalók:

  • Toast kenyér
  • Margarin
  • Avokádó
  • Saláta
  • Uborka
  • Retek
  • Koktélparadicsom
  • Ketchup ízlés szerint

Elkészítés:

Kenjük meg a kenyereket margarinnal. Az akokádót vágjuk fel vékony szeletekre, majd a szeleteket helyezzük el a kenyér margarinnal megkent oldalára. Fordítsuk egymásra a kenyereket, és süssük meg a melegszendvicssütőben. Közben mossuk meg a salátát és tépjük kisebb darabokra. Vágjuk fel az uborkát, a paradicsomot és retket. Ha a szendvicsek elkészültek, pakoljuk meg őket a zöldségekkel, és ha szeretjük, nyomjunk bele egy kis ketchupot. Jó étvágyat!

 

tortilla.jpg

Zöldséges tortilla

Hozzávalók:

  • Tortilla lap
  • Egy közepes fej hagyma
  • 4-5 db csiperkegomba
  • Fél cukkini
  • 1 kaliforniai paprika
  • kb. 200 g kukorica
  • Só, bors
  • Chiliszósz (ízlés szerint)
  • 1 gerezd fokhagyma
  • Vegán joghurt
  •  Saláta
  • Uborka
  • Koktélparadicsom

Elkészítés:

Szeleteljük fel a hagymát, a cukkinit, a gombát, és vágjuk csíkokra a kaliforniai paprikát. Kevés olívaolajon pároljuk üvegesre a hagymát, majd adjuk hozzá a kaliforniai paprikát, pár percig pirítsük, ezután mehet hozzá a gomba és a cukkini is. Ízesítsük sóval, borssal és egy kis chiliszósszal. Ha összesültek, öntsük hozzá a kukoricát is, és néhány percig pirítsuk még.

Vágjuk fel az uborkát és koktélparadicsomot, a salátát pedig tépjük kisebb darabkákra, majd keverjük össze és adjunk hozzá egy kevés sót.

A vegán joghurtot ízesítsüj egy gerezd szétnyomott vagy apróra vágott fokhagymával, sóval és fehérborssal.

A tortilla lapokat néhány pillanatig pirítjuk serpenyőben (olaj nélkül), majd mehetnek rá az előkészített finomságok. Pakoljunk rá a pirított zöldségből, halmozzunk rá salátát és locsoljuk meg egy kis joghurtszósszal. Jó étvágyat!

 

Ázsiai jellegű zöldségleves

Hozzávalók:

  • 4-5 db csiperkegomba
  • Fél cukkini
  • 2 szál répa
  • 1 szál fehérrépa
  • Negyed brokkoli
  • Só, bors, őrölt gyömbér (ha van akkor wok fűszerkeverék vagy más ázsiai jellegű fűszerkeverék)
  • Szójaszósz
  • 1 gerezd fokhagyma
  • Chiliszósz ízlés szerint
  • Ramentészta

 

Elkészítés:

Vágjuk fel kisebb darabokra a zöldségeket, majd egy kevés olívaolajon (vagy szezámmagolajon) pirítsuk pár percig a zöldségeket, hogy intenzívebb ízük legyen. Sózzuk, borsozzuk, és nyomjuk rá a fokhagymát. 1-2 percig még pirítsuk. Ezután öntsük fel vízzel. Ekkor adjunk még hozzá sót, borsot, őrölt gyömbért, ha van akkor ázsiai fűszerkeveréket, szójaszószt és chiliszószt, és főzzük addig, amíg a zöldségek meg nem puhulnak.

Közben főzzük ki a ramentésztát. Ha a leves elkészült, szedjük mélytányérba, tegyünk bele tésztát, és fogyasszuk egészséggel!

 

Kókusztejes zöldséges curry párolt rizzsel

Hozzávalók:

  • 1 közepes méretű hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 kisebb édesburgonya
  • Fél cukkini
  • Kb. 200 g kukorica
  • Kb. 100 g kesudió (sótlan)
  • Curry por
  • Római kömény
  • Só, bors
  • Cayenne bors
  • Kb. 1 dl kókusztejszín
  • 200 g rizs

 Elkészítés:

Váágjuk fel apróra a hagymát. Daraboljuk fel az édesburgonyát és a cukkinit.

Kevés olívaolaj pároljuk üvegesre a hagymát. Dobjuk rá az édesburgonyát, a cukkinit, a kukoricát, nyomjuk rá a fokhagymát. Adjuk hozzá a fűszereket és pirítsuk az egészet néhány percig. Ezután pároljuk egy kevés vízzel addig, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Ekkor adjuk hozzá a kókusztejszínt, és főzzük össze. Kóstoljuk meg, hogy elég fűszeres-e számunkra, ha nem, akkor adjunk hozzá egy kis fűszert még.

A rizst kevés olívaolajon pároljuk addig, amíg ki nem fehéredik. Ezután adjunk hozzá 4,5 dl vizet, és sózzuk meg. Fedő alatt alacsony hőfokon kb. 15-20 percig pároljuk, amíg a víz el nem tűnik alóla mind. Kb. 10 percig hagyjuk még pihenni a fedő alatt.

Tálaljuk a curryt a rizzsel. Jó étvágyat!

 

Zöldségfasírt tepsis burgonyával

Hozzávalók:

  • 500 g brokkoli
  • fél sárgarépa
  • fél cukkini
  • 1 ek chia mag
  • 1 gerezd fokhagyma
  • zsemlemorzsa
  • aprószemű zabpehely
  • só, bors, ízlés szerint chiliszósz
  • 500 g burgonya
  • sült burgonya fűszer
  • 4 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:

Alaposan mossuk meg a burgonyát, ha nem túl vastag a héja, akkor nem kell meghámozni. Vágjuk negyedekre. Tegyünk rá sült burgonya fűszerkeveréket, sót, 2 evőkanál olívaolajat, és alaposan keverjük össze. Halmozzuk egy tepsire, majd süssük 200 fokon, hőlégkeveréses módon, amíg puha és megpirult nem lesz.

A brokkolit szedjük rózsáira. Forrásban lévő vízben főzzük 4-5 percig, majd hidegvízzel öblítsük át. Tegyünk egy kis tálkába 1 ek. chia magot, adjunk hozzá 3 ek. vizet, és hagyjuk állni, hogy a chia mag magába szívja a vizet. A fél répát és cukkinit kislyukú reszelőn reszeljük le. Kicsit hagyjuk állni, majd nyomkodjuk ki a levét. A brokkolit vágjuk nagyon apróra, majd adjuk a reszelt zöldséghez. Ízesítsük sóval, borssal, fokhagymával, ízlésszerint chiliszósszal, keverjünk hozzá kb. 3 ek. zsemlemorzsát és 2 ek. zabpelyhet, és a víztól megduzzadt chia magot. A masszából formázzunk közepes "pogácsákat" és helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire. Locsoljuk meg kb. 2 ek olívaolajjal. Süssük 180 fokon kb. 30 percig. Tálaljuk a burgonyával és egy kis salátával. Jó étvágyat!

süti beállítások módosítása